November

Válogatás Attila őszi fényképeiből. 
Bármelyikből rendelhető képeslap.

Október

Olyan híresen fontos már a környezet védelme, és mégsem sikerül mindenkinek megszoknia azt a gondolatot, hogy a környezet védelme az egyes ember mindennapi tevékenységén is múlik. Nálunk a lépcsőházi kukában nagyon sokszor üres és tiszta műanyag palackok foglalják a helyet, pedig öt-hat fiatal lakik itt összesen, a többiek tisztességes idős emberek. (Persze sok bajuk van, akad, aki már nem jár ki, mert olyan idős, és nem hibáztatható azért, mert azt gondolja, hogy neki már nincs sok hátra, s mindegy, mi lesz x év múlva. Csak hát...) És nagyon jól szituált emberek is hanyagul eldobják a cigis papírt vagy a buszjegyet, mert egy elegáns táskában vagy a zsebükben nem mutat jól, és fölösleges, az utcán meg úgyis összesöpri valaki a többi szeméttel együtt. 

Vannak a kreatívak, akik nem egyszerűen szemetelnek, hanem vicces megoldásokat találnak a kuka elkerülésére. Mert a kőkerítés tetején jól mutat a sörös üveg, és a biciklitárolóba beügyeskedett műanyag kávés pohár is nagyon elmés, meg a szoborfiú markába gyömöszölt pékárus zacsi is szórakoztató. Csak hát ... 

De az a legrosszabb, amikor hivatalosabb helyen szinte megróják az embert azért, mert védi a környezetet, vagy hülyének nézik. A Spar-ban például egy középkorú pénztáros hölgy este 6 körül még lelkesen kipakolt mindent a műanyag zacskóból, amibe egyszerre tettem bele minden megvásárolt zöldséget és gyümölcsöt. Természetesen mindent lemértem, és az összes vonalkódos matricát jól elérhető helyre ragasztottam, amiért az évek során még egyetlen bolti dolgozó sem szólt rám, de ez a hölgy igen. Nekem nincs szükségem ennyi zacskóra itthon, és ha egyetlen zacskóban elfér a citrom, a három répa és a zeller, akkor nem értem, miért kellene máshogy csinálnom. Mindenesetre ő mindent külön lemért - nyilván teljesen jóhiszeműen - , és megkért, hogy máskor ne tessem így csinálni. A Lipóti Pékségben meg azért nézett hibbantnak a lány, mert jeleztem neki, hogy magammal hoztam egy korábbi lipótis papírzacskót, ne tegye a zsömlét újba.

A piacra mindig viszem a saját kis textil és horgolt szatyraimat. A kedves, megszokott piacos nénik, lányok és bácsik nem néztek még emiatt hülyének. Megszokták, hogy megjelenek a kis szatyraimmal, és abba pakolom az árut. És még ki is tudom mosni őket, ha elkoszolódtak.

A nyár

Azt hittem, hogy az új otthonunkban nem sülünk meg. Tévedtem. Tégla építésű, szigetelt, de mégis csak tetőtéri lakás, és a tetőn a bádoglemez alatt nemigen van szigetelőanyag. A boltban az utolsó ventilátort mi vettük meg augusztusban.

Ez a torta még május végén készült. Egyszerű, gyors és finom. Bármilyen gyümölccsel díszíthető, az évszakhoz igazodva. Az ovisok mind befalták - pedig ilyen nem szokott lenni az óvónénik szerint. 

Hozzávalók:

15 dkg étcsoki

7,5 dkg puha vaj

4 közepes méretű tojás

10 dkg porcukor

3 dkg liszt

1 kiskanál sütőpor

20 cm átmérőjű tortaforma

A csokimázhoz: 

17,5 dkg étcsoki 

1,5 dl tejszín

friss gyümölcs a díszítéshez 

Elkészítése: 

1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, a tortakarikát béleljük ki.

2. Olvasszuk fel a csokit, és a vajjal együtt addig kevergessük, míg megolvad.

3. A tojásokat kettéválasztjuk, s a fehérjét kemény habbá verjük.

4. A cukrot és a tojások sárgáját az olvasztott csokihoz tesszük, és az egészet jól összekeverjük. 

5. A sütőporral elvegyített lisztet beleszitáljuk, összedolgozzuk, és végül beleforgatjuk a felvert habot.

6. A masszát a tepsibe tesszük, és 20 percig sütjük. Utána kivesszük, alufóliával lefedjük, hogy a teteje ne égjen meg, s még 15-20 percig sütjük tovább.

7. Amikor kész, még 20 percig a formában hagyjuk kihűlni. 

8. Ha a torta kihűlt, tegyük egy tálaló tálra, öntsük rá a mázat, és díszítsük fel gyümölcsökkel!

Megjegyzések: A csokimázat a Horváth Ilona-féle recept alapján készítettem 2 evőkanál kakaóporból és 2 evőkanál xilitből. Kevés vízzel elkevertem, és addig főztem, míg sűrű, de könnyen kenhető állagú lett. Olcsóbb megoldás, és teljesen finom. És senki ne essen kétségbe: ez a torta lapos. Kb.2-2,5 cm.

(Forrás: Fiona Patchett: Nagy sütiskönyv gyerekeknek)

Most, hogy szerdán talán elmúlik a nyár, majd bekapcsolom újra a sütőt. Igaz, két napja megint megy, de csak szigorúan este 7 és reggel 7 körül. Ugyanis érik a szilva, és sütöm a szilvalekvárt.

Május

Ezt a hónapot már mindenki szereti. Itt már nem lehet visszafordítani a tavaszt télre. Csak a nyárfából szálló pelyhek emlékeztetnek a hóesésre. És mennyi ünnep van! A majális, az anyák napja, a Pünkösd és a gyereknap. Ezeknek eltérő a fontossága, Eszti néni, a kutyás néni nem is ünnepli, csak a Pünkösdöt. Mert nincs gyereke, akit elvihetne a hangos majálisra, s aki papírból ajándékot tákolna össze neki anyák napjára. Pedig Eszti néni nagyon készült a gyermekáldásra. Volt férje, munkája, lakása, biztosítása, megtanult még lánykorában sütni-főzni, elképzelte, milyen jó lesz majd, ha megszületik Ágika vagy Danika, esetleg mind a kettő. De nem jöttek. Sem Ágika, sem Danika. Pedig direkt igyekeztek, Eszti néni és a férje, hogy mikor itt az idő, addigra legyen meg minden a családi élethez: elegendő pénz, lakás, biztonság. Annyit dolgoztak, annyit fáradoztak, hogy a családi fészket megvehessék, kedvük szerint formálhassák! Esztike annyit ábrándozott a szökőkutak mellett! Ha látott egy mérges anyukát, azt gondolta, ő ugyan nem szidná így le a gyerekét. Ha látott egy túl rózsaszín kislányt, azt gondolta, ő ugyan nem öltöztetné ilyen unalmasan. Ha látott egy hisztiző gyereket, azt gondolta, ő bizony bírna vele.

Elteltek az évek. Kész a fészek, csak fióka nincs benne. Eszti és a férje persze jól elvannak, de a nő lelkében, aki végül sosem lett anya, ott vannak a fejfák minden nap friss virággal. Ágika és Danika piheni ott örök álmát.

Tavasz - Április

Van egy régi tempom, azon meg egy óra, de nem mozdul már semerre az óra mutatója. Lesi csak mérgesen, mi folyik itt, mert rájött, hogy az idő nélküle is múlik. Fiatal korában még azt hitte, ő igazgat mindent előre. Aztán egyszer berozsdásodott, és késni kezdett, ám a tavasz megjött, mert hívták, meg persze a tavasz tudja a dolgát.

Igen-igen messze lakott a tavasz, s ha érezte, hogy itt az idő, kinyitotta a nagykaput, és kiengedte a tél végéig visszatartott leheletét. Kicsit csípős volt és hideg, de mindenféleképpen tavasz. Tudták ezt a fák, a kacsák, tudta ezt a szélmalom, és persze a pitypangok is.

Amikor aztán kövéredni kezdett a fű, rájöttek az emberek is, hogy bizony, a tavasz ideért. Kiengedték a tyúkokat, azok megtojták a húsvéti tojásokat, a tojások odagurultak a nyuszi odújához, aki már nyitott szemmel heverészett a paplanján, a nyuszi pedig szólt a birkanyájnak, hogy hamarosan munkába kell állni. A barik megadóan bégettek, és legeltek tovább. 

Így kezdődött el minden évben az óra irányítása nélkül a tavasz, és a húsvét. Kinyíltak a tavaszi virágok, az illatos gyomok és a barkák. A finom illatok és a méhecskék döngicsélése borzasztóan bosszantotta az órát. Szeretett volna bosszút állni, de tehetetlen volt. És mikor pont egy csudaszép lepke kellette magát a számlapja előtt, megjelent előtte az ördög.

"Ne búsúlj, órakoma!" - vigyorgott. Megcsiklandozta a mérges óra arcát egy csokor nárcisszal, amitől az óra nagyot tüsszentett.

"Csiribí-csiribá, itt a tavasz, itt van már!" - mondta az ördög, és feltalálta a pollen-allergiát.

Március

Incsetta, a kis boszorkány februárban mindig elutazik, és meglátogatja a húgát, s annak népes családját. Március elején azonban hazajön, hogy elültesse a magokat a cserépbe. Most is így tett. Vidáman bandukolt hazafelé. Már átjött a hídon, a ligeten, s elérte a várost. A nagy épületek közt, a hideg járdán egy halott feketerigóra bukkant. Egy közeli bokor tövébe fektette, és falevelekkel meg rőzsével takarta be. Szánakozva mosolygott a kis halom felett, mintha tudná, hogy nem nagyon kell sajnálni a madárkát, mert egy másik, talán még szebb helyen ugyanúgy rigó lehet, mint itt volt.

Amikor a ház elé ért, aminek a padlászobájában lakott, egy idegen csavargó fordult ki az ajtón. Incsetta felcsoszogott a legfelső emeletre. Nedves lábnyomok voltak a lépcsőn, a padlásajtó előtt pedig egy nagy tócsa bűzlött.

"Ide piszkolt" - mondta magában a kis boszorkány.

Minden varázserejét összeszedte (mert ő csak egy kis boszorkány volt), és a semmiből előbukkant egy felmosó. Feltakarította a tócsát, és egy csettintéssel jó illat kergette ki a bűzt.

"Ide piszkolt. Nahát" - méltatlankodott, és közben kikulcsolta az ajtót.

Baglyok és denevérek ültek, lógtak a gerendákon. Látszólag nem csináltak semmit, de Incsetta tudta, hogy üdvözölték őt. Közelebb ment hozzájuk.

"Hm, ti is idepiszkoltatok. De az más" - mondta szeretettel, és a padlás tisztább része felé indult, ahol szőnyeg is volt, egy nagy sárga fotel, könyves szekrényke, és polc az edényeknek. S az élet ugyanúgy ment tovább, mint korábban. Csakhogy egy hideg, szeles márciusi hajnalon borzasztó hangos horkolásra ébredt. Kinyitotta az ajtaját, és a csavargó ott feküdt a küszöbön, mint egy kutya. 

"Aha" - suttogta, és visszament kotorászni a szobájába. Egy régi, fehér edényt tett a küszöb mellé. BILI - ez volt rápingálva. 

Mikor a nap mindenkit felébresztett már, és megindult a nyüzsgés a városban, a csavargó is abbahagyta a horkolást, elvégezte a dolgát, és odébbállt. Incsetta kikukkantott, de a bili üres volt. Csalódott és bosszús volt. Úgy érezte, elvették tőle az otthonát. Napokig mérgelődött, még a magokat sem volt kedve elültetni. Takarítgatott, pakolászott, s egy nap elment. Március 9-én, kedden elköltözött egy erdőbe.

ELMENTEM - ezt írta ki az ajtajára, és sok idő után először átkot szórt. Átkot szórt a küszöbre. 

"Így már nem leszek olyan jó boszorkány. De nem baj, vigye el az ördög!" 

Február

Mindenhol vannak szép, romos, elhagyatott házak. Egyszer csak eltűnnek, és nagy tábla hirdeti a helyén, hogy társasházi lakások eladók. Volt az Óvoda utcán egy aranyos, tornyos, pocakos ház. Nem laktak benne rég, és a tulajdonosa sem járt oda sűrűn, mert a bejáratánál facsemeték nőttek ki a földből. Egyik nap már nem volt a tetőn cserép. Autók vették körbe a házat és emberek. Az egyik ember kezet mosott egy pocsolyában. 

- Kézzel kell lebontani az egész házat! - mondta, miközben bámészkodtam. - Kézzel, az egészet.

Másnap már leszedték a tetőgerendák nagy részét is. Így már nem olyan impozáns, mint volt. Mintha valakinek a haját, a gyönyörű haját vágták volna le tövig. De azért lefényképeztük, hogy emlékezzünk rá.

Február

Most is készülhetünk a szeretet ünnepére. Csak ez könnyedebb, komolytalanabb, pirosabb, és a boltokat ízléstelenebb kirakatrendezésre csábítja, mint a karácsony. Sokan nem ünneplik. 

Erről eszembe jutott, hogy egyszer Incsetta, a kis boszorkány, mikor elköltözött az erdőbe, szanaszét hagyta a holmijait a padláson, ahol korábban lakott. Még a nagymamájától tanulta a boszorkányfőzetek készítését, és az első recepteket egy iskolásfüzetbe írta. Ez a füzet is a padláson maradt. Két kislány találta meg a füzetét, és ki is próbálták egyiket-másikat. Az egyik kislánynak váltak a szülei. Megfőzték Incsetta 'Szerelmi bajital' nevű keverékét. 

- Lekopott az á-ról a vessző - gondolták a kislányok, de nem. A válni készülő szülők jól összekaptak mindenen, miután megitták a bájitalt. Vagyis a bajitalt. Végül is a recept működött.