Tavasz - Április
Van egy régi tempom, azon meg egy óra, de nem mozdul már semerre az óra mutatója. Lesi csak mérgesen, mi folyik itt, mert rájött, hogy az idő nélküle is múlik. Fiatal korában még azt hitte, ő igazgat mindent előre. Aztán egyszer berozsdásodott, és késni kezdett, ám a tavasz megjött, mert hívták, meg persze a tavasz tudja a dolgát.
Igen-igen messze lakott a tavasz, s ha érezte, hogy itt az idő, kinyitotta a nagykaput, és kiengedte a tél végéig visszatartott leheletét. Kicsit csípős volt és hideg, de mindenféleképpen tavasz. Tudták ezt a fák, a kacsák, tudta ezt a szélmalom, és persze a pitypangok is.
Amikor aztán kövéredni kezdett a fű, rájöttek az emberek is, hogy bizony, a tavasz ideért. Kiengedték a tyúkokat, azok megtojták a húsvéti tojásokat, a tojások odagurultak a nyuszi odújához, aki már nyitott szemmel heverészett a paplanján, a nyuszi pedig szólt a birkanyájnak, hogy hamarosan munkába kell állni. A barik megadóan bégettek, és legeltek tovább. 
Így kezdődött el minden évben az óra irányítása nélkül a tavasz, és a húsvét. Kinyíltak a tavaszi virágok, az illatos gyomok és a barkák. A finom illatok és a méhecskék döngicsélése borzasztóan bosszantotta az órát. Szeretett volna bosszút állni, de tehetetlen volt. És mikor pont egy csudaszép lepke kellette magát a számlapja előtt, megjelent előtte az ördög.
"Ne búsúlj, órakoma!" - vigyorgott. Megcsiklandozta a mérges óra arcát egy csokor nárcisszal, amitől az óra nagyot tüsszentett.
"Csiribí-csiribá, itt a tavasz, itt van már!" - mondta az ördög, és feltalálta a pollen-allergiát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése