Incsetta, a kis boszorkány februárban mindig elutazik, és meglátogatja a húgát, s annak népes családját. Március elején azonban hazajön, hogy elültesse a magokat a cserépbe. Most is így tett. Vidáman bandukolt hazafelé. Már átjött a hídon, a ligeten, s elérte a várost. A nagy épületek közt, a hideg járdán egy halott feketerigóra bukkant. Egy közeli bokor tövébe fektette, és falevelekkel meg rőzsével takarta be. Szánakozva mosolygott a kis halom felett, mintha tudná, hogy nem nagyon kell sajnálni a madárkát, mert egy másik, talán még szebb helyen ugyanúgy rigó lehet, mint itt volt.
Amikor a ház elé ért, aminek a padlászobájában lakott, egy idegen csavargó fordult ki az ajtón. Incsetta felcsoszogott a legfelső emeletre. Nedves lábnyomok voltak a lépcsőn, a padlásajtó előtt pedig egy nagy tócsa bűzlött.
"Ide piszkolt" - mondta magában a kis boszorkány.
Minden varázserejét összeszedte (mert ő csak egy kis boszorkány volt), és a semmiből előbukkant egy felmosó. Feltakarította a tócsát, és egy csettintéssel jó illat kergette ki a bűzt.
"Ide piszkolt. Nahát" - méltatlankodott, és közben kikulcsolta az ajtót.
Baglyok és denevérek ültek, lógtak a gerendákon. Látszólag nem csináltak semmit, de Incsetta tudta, hogy üdvözölték őt. Közelebb ment hozzájuk.
"Hm, ti is idepiszkoltatok. De az más" - mondta szeretettel, és a padlás tisztább része felé indult, ahol szőnyeg is volt, egy nagy sárga fotel, könyves szekrényke, és polc az edényeknek. S az élet ugyanúgy ment tovább, mint korábban. Csakhogy egy hideg, szeles márciusi hajnalon borzasztó hangos horkolásra ébredt. Kinyitotta az ajtaját, és a csavargó ott feküdt a küszöbön, mint egy kutya.
"Aha" - suttogta, és visszament kotorászni a szobájába. Egy régi, fehér edényt tett a küszöb mellé. BILI - ez volt rápingálva.
Mikor a nap mindenkit felébresztett már, és megindult a nyüzsgés a városban, a csavargó is abbahagyta a horkolást, elvégezte a dolgát, és odébbállt. Incsetta kikukkantott, de a bili üres volt. Csalódott és bosszús volt. Úgy érezte, elvették tőle az otthonát. Napokig mérgelődött, még a magokat sem volt kedve elültetni. Takarítgatott, pakolászott, s egy nap elment. Március 9-én, kedden elköltözött egy erdőbe.
"Így már nem leszek olyan jó boszorkány. De nem baj, vigye el az ördög!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése