Amikor az ember otthont keres, nem csak az eszére hallgat. Volt egy lakás a piac mellett (ahová mindig járunk), nem messze az ovitól. Közel volt mindenhez, ami még fontos. Egy hátránya volt: a forgalom. De az eszünkre hallgatva megnéztük az ingatlant.
Büdös van - ez volt az első benyomásom. Mekkora kosz! - ez volt a második. Aztán a kis szobába léptem, ahol a néhai lakó ideje nagy részét ágyban fekve töltötte.
A lakás egy éve üres volt, nem voltak benne bútorok, a konyhából még a kád és a mosdó is hiányzott, vagyis nem volt tárgyi lenyomata a korábbi lakónak. Az élete mégis ott maradt a falak közt. A nagy szoba frivol volt, nagyvárosi, kényelmes, és délelőtti teázások, kekszezések ideális helyszíne. A kis szoba sötét volt - holott egy égtáj felé nézett a naggyal - , komor, és a keserű, kényszerű magány odúja.
"Itt volt a papa ágya" - mondta az ingatlan tulajdonosa a kis szobában.
És a papa ott maradt. Ott maradt az egyszemélyes ágy, melyet sosem vetnek be reggelente, valami alkalmatosság mellette, hogy a szemüveg, a gyógyszerek meg a vizespohár csak egy karnyújtásnyira legyenek, ott maradt az öreg ember sértettsége, akit nemigen látogattak, és a lemondása is, ami miatt talán már a függönyt sem húzta el, nehogy benevessen a Nap a szobába.
Mi közöm van nekem mindehhez?? És miért nem takarít ki senki? És miért nem szellőztetnek sűrűbben? Ezt akarják eladni?
Soha.
A tulajnéni dicsérgette helyettünk a lakás remek elosztását, de a szürke porral belepett pókhálók a falon beszédesebbek voltak. Meg a kis szoba. Pedig lehetne máshogy gondolkodni. Hogy minden koszt el lehet távolítani, a szagot kiszellőztetni, ezt is, azt is lecserélni ... De mi csak viszonylag gyorsan egy kis otthont akartunk magunknak. Egy helyet, ami nem terhes a múlttal, hanem várja, sőt érezhetően hívja az új lakókat. Szerencsére megtaláltuk.
Minden jót az új évben!
Katilláék
És egy kis galéria a tavalyi évből:
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése