Január

Amikor az ember otthont keres, nem csak az eszére hallgat. Volt egy lakás a piac mellett (ahová mindig járunk), nem messze az ovitól. Közel volt mindenhez, ami még fontos. Egy hátránya volt: a forgalom. De az eszünkre hallgatva megnéztük az ingatlant.

Büdös van - ez volt az első benyomásom. Mekkora kosz! - ez volt a második. Aztán a kis szobába léptem, ahol a néhai lakó ideje nagy részét ágyban fekve töltötte. 

A lakás egy éve üres volt, nem voltak benne bútorok, a konyhából még a kád és a mosdó is hiányzott, vagyis nem volt tárgyi lenyomata a korábbi lakónak. Az élete mégis ott maradt a falak közt. A nagy szoba frivol volt, nagyvárosi, kényelmes, és délelőtti teázások, kekszezések ideális helyszíne. A kis szoba sötét volt - holott egy égtáj felé nézett a naggyal - , komor, és a keserű, kényszerű magány odúja. 

"Itt volt a papa ágya" - mondta az ingatlan tulajdonosa a kis szobában. 

És a papa ott maradt. Ott maradt az egyszemélyes ágy, melyet sosem vetnek be reggelente, valami alkalmatosság mellette, hogy a szemüveg, a gyógyszerek meg a vizespohár csak egy karnyújtásnyira legyenek, ott maradt az öreg ember sértettsége, akit nemigen látogattak, és a lemondása is, ami miatt talán már a függönyt sem húzta el, nehogy benevessen a Nap a szobába.

Mi közöm van nekem mindehhez?? És miért nem takarít ki senki? És miért nem szellőztetnek sűrűbben? Ezt akarják eladni?

Soha. 

A tulajnéni dicsérgette helyettünk a lakás remek elosztását, de a szürke porral belepett pókhálók a falon beszédesebbek voltak. Meg a kis szoba. Pedig lehetne máshogy gondolkodni. Hogy minden koszt el lehet távolítani, a szagot kiszellőztetni, ezt is, azt is lecserélni ... De mi csak viszonylag gyorsan egy kis otthont akartunk magunknak. Egy helyet, ami nem terhes a múlttal, hanem várja, sőt érezhetően hívja az új lakókat. Szerencsére megtaláltuk.

Minden jót az új évben! 

Katilláék

És egy kis galéria a tavalyi évből:

December

Amikor gyerek voltam, a történelem fogalma számomra megállt ott, amikor a nők még hosszú szoknyát hordtak, a férfiak kalapot, királyok uralkodtak és háborúk dúltak. Amikor nagyobb lettem, és eltorzult gazdaságpolitikáról tanultunk meg egymás után következő miniszterekről, akik ugyanolyan öltönyt viseltek, mint a férfirokonok ünnepségeken, akkor tudtam, hogy a történelem nem ért véget, csak a felém közelebb eső szakasza nem nagyon érdekel. S most, mikor egy csomó kütyü és okos kis masina vesz körbe bennünket mint háztartási gép, és segíti a mindennapjainkat, visszagondolok a gyerekkoromra, amikor mindez még nem volt, csak a diavetítő, a rádió meg a lemezjátszó, és azt mondom a gyerekemnek: Tudod, mikor mi kicsik voltunk, még nem volt Internet, és ha mesét akartunk nézni, ezzel a masinával néztük. Ez - mutatom be neki - a diavetítő.

Szóval egyik nap diavetítőztünk. Az öreg néne őzikéjét néztük, egymás után háromszor. Nagy sikert aratott. Sajnos legutóbb, mikor beültünk az ágy sarkába a macik és a párnák közé, a vetítő lámpája kipurcant. Elmegyünk majd a lámpaboltba, hátha lehet kapni újat. Kár, hogy a hozzánk legközelebb esőt nem annyira szeretjük. Ül odabent a sok csillár közt egy néni, jól öltözött, akinek vannak elképzelései a jó kiszolgálásról, de hiába, ha a vásárlók egyébként zavarják őt. 

Lámpát fogunk majd vásárolni tehát, egy lámpát, ami mesét vetít a falra. Addig meg itt a jó öreg Internet, s azon keresztül kívánunk kellemes készülődést a karácsonyi ünnepekhez, kevés felesleges ajándékot a fa alá, és kevés kidobott fát az új évben! 

Köszönjük az idei érdeklődést és a megrendeléseket! 

Katilláék