Február
Mindenhol vannak szép, romos, elhagyatott házak. Egyszer csak eltűnnek, és nagy tábla hirdeti a helyén, hogy társasházi lakások eladók. Volt az Óvoda utcán egy aranyos, tornyos, pocakos ház. Nem laktak benne rég, és a tulajdonosa sem járt oda sűrűn, mert a bejáratánál facsemeték nőttek ki a földből. Egyik nap már nem volt a tetőn cserép. Autók vették körbe a házat és emberek. Az egyik ember kezet mosott egy pocsolyában.
- Kézzel kell lebontani az egész házat! - mondta, miközben bámészkodtam. - Kézzel, az egészet.
Másnap már leszedték a tetőgerendák nagy részét is. Így már nem olyan impozáns, mint volt. Mintha valakinek a haját, a gyönyörű haját vágták volna le tövig. De azért lefényképeztük, hogy emlékezzünk rá.
Február
Most is készülhetünk a szeretet ünnepére. Csak ez könnyedebb, komolytalanabb, pirosabb, és a boltokat ízléstelenebb kirakatrendezésre csábítja, mint a karácsony. Sokan nem ünneplik.
Erről eszembe jutott, hogy egyszer Incsetta, a kis boszorkány, mikor elköltözött az erdőbe, szanaszét hagyta a holmijait a padláson, ahol korábban lakott. Még a nagymamájától tanulta a boszorkányfőzetek készítését, és az első recepteket egy iskolásfüzetbe írta. Ez a füzet is a padláson maradt. Két kislány találta meg a füzetét, és ki is próbálták egyiket-másikat. Az egyik kislánynak váltak a szülei. Megfőzték Incsetta 'Szerelmi bajital' nevű keverékét.
- Lekopott az á-ról a vessző - gondolták a kislányok, de nem. A válni készülő szülők jól összekaptak mindenen, miután megitták a bájitalt. Vagyis a bajitalt. Végül is a recept működött.
