Október... Most ízlelgetem a számban ezt a szót. Csak a hangok sorrendjét, de nem találom vonzónak. Kóberto, berotkó, róbekto, kotóber... Próbálgatom, hogy volna szebb. Egyébként persze nincs bajom a hónappal, mert olyan teljes. Kiteljesedik benne az ősz. Szépek lesznek a fák, kerekednek a gyümölcsök és zöldségek a piacon, és a napsütés is szelídül. Ehhez a teljességhez jól illik az o betű.
Az októberi szocialista forradalom is októberben volt, csak itt mindig november 7-én ünnepeltük, mikor még kicsi voltam. Ezt sosem értettem. És sosem magyarázta meg senki. Nem is firtattam, mert ha kérdeztem valamit, az a nemtudás, a butaság jele volt. Elfogadtam, hogy ez a forradalom novemberre esik, de amúgy októberi. A karácsony sem mindig szombat-vasárnap.
A sütőtök nagy szezonja indul. Vigyorognak, vicsorognak. Mamáék kertje teli volt tökkel. Kis koromban utáltam a sült tököt, a többiek meg jóízűen falták. Igazságtalannak éreztem ezt, ahogy azt is, hogy mindenkinek ízlett a banán, csak nekem nem. Mamáék a tököket sosem faragták ki, viszont egy csomót adtak a teheneknek. A tehenek is jóízűen ették, ahogy mindent, amit elébük raktak. A csalamádét, vízzel elkavart kukoricadarát, a szénát, füvet... Sokszor néztem őket. Nagyobb koromban ki is ganajoztam az istállót, aztán szépen felsepertem. Ha sár volt, mama gumicsízmájában cuppogtam végig az udvaron, és ha szóltak, hogy kész az ebéd, friss, hűvös levegőt vittem a konyhába.
Most már nincs sehol ez az egész. Mint a mesékben az elsüllyedt városok, ez a világ is eltűnt. A házat szétkapták a szelek és a tolvajok. Belátni a szobába, ahol a nagyobb családi ebédeket tartottuk. A leomlott vályogból kis dombok emelkednek, de a tyúkól és az istálló, ahol olyan szorgosan takarítottam, még kifogástalan állapotban áll. Az udvar végén a budi kicsit megdőlt, s az is a földbe süppedt. A fű nagy, a kertek helyén is az nől, és az udvart átszelő keskeny kis ösvények mind eltűntek, mert lassan tíz éve nem lakik ott senki.
 |
| Ez a galambház nem mamáék tanyáján áll, nekik nem is volt. |
