Augusztus
Már tizenéves voltam, mikor a tévében megjelent esti meseként a múminokról szóló történet. Nem tetszett. Mert bénák voltak a figurák. Idén (22 évvel később) elolvastam a Múminvölgy novemberben című könyvet, ami derűs, mégis komoly, s bár mese, mégis a valóságban olyan sokszor megtapasztalt szorongások, félelmek, illúziók, túlzások és bizonytalanságok fejeződnek ki benne úgy, mintha nem is mesét olvasna az ember. Nagyon szép irodalom.
Most kikölcsönöztem a könyvtárból két múminos könyvet, s Múminpapa hőstetteinek a felét már el is olvastam. Egyszer, fiatal múminbocsként elmegy a barátaival hajózni a tengerre. Tengeri viharba keverednek, s a Vízisellő nevű hajójuk igencsak megmerül a vízben. "A szél kicsavarta helyéről a napernyőt, és falevélként repítette tova az óceán felett. (Elsőrangú napernyő volt: remélhetőleg valaki később megtalálta, és örült neki.)" - Ez az egyik kedvenc mondatom ebből a regényből. Szerette a napernyőjét, ám elvesztése nem fájdalommal tölti el, hanem a reménnyel, hogy ha ő nem, hát valaki más majd hasznát veszi. Tetszik ez az át nem gondolt önzetlenség. Meg az, hogy valaminek az elvesztése nem karcolja fel a múmin lelkét, mert nem a saját napernyő nélküli életére gondol, hanem a napernyőére.
 |
| Képeslapként kapható. |
Múminpapa kicsi kora óta szabadon élt, mióta megszökött a böngész asszony által vezetett árvaházból. És a gondolkodása is egy szabad ember gondolkodására vall. Olyan szabadság ez, amit a különféle világvallások legnagyobbjai tanítanak az emberiségnek évezredek óta.
Köszönöm, Viki, hogy megajándékoztál a novemberi Múminkönyvvel! Mindenkinek kellemes augusztust kívánunk, és köszönjük a júliusi érdeklődőket is!
