Novemberi kirakat
Megérkeztek a Mikulások, és már egy eldobott szaloncukros papírt is láttam elszórva a mezőn hazafelé menet. Szépen sütött rá a Nap. Ezért utálom ezt az óriási üzleti fogást: Mikor az ember még be akarja gyűjteni magába a fényt, a meleget, mikor még lepkék és darazsak is nyüzsögnek a muskátlis ládák körül, és mikor még jókat lehet homokozni, sétálgatni, megjelennek ezek a nagykabátos, mosolygó bácsik. Persze nem ők tehetnek róla. De nem jött még el az ő idejük! Mikor meg már eljön, unottan leveszek egyet a polcról, nem okoz nagy örömet a látványuk, hisz egy hónapja látjuk egymást minden bevásárlásnál. Szándékosan nem törődöm velük. Majd ha télikabát lesz rajtam meg sapka. Ha lesz zúzmara a fákon. Ha lesz. Mert tényleg más már kicsit az időjárás itthon, mint rég. A Nap persze ilyenkor kevesebbet süt, az óraátállítás is elintézi, hogy korán sötétedjen, és bevackolódjunk, de a téli ünnepekhez eddig csak úgy passzolt a déli gyümölcs, hogy nem itthon termett. A kedves, aranyos, régi szúnyogok helyett is mások vannak már. Régen elég volt a körmünkkel egy keresztet belevésni a csípésbe, esetleg benyálaztuk, megfújtuk, és kész, most meg minden ismerősöm nagy piros foltokat mutogatott nyáron, bedagadt végtagokat, s az én csuklómon is érdekes kis piros ösvény tekergett egy hónapig. Pár napja pedig azt olvastam, hogy egy bácsinak nílusi lázat hozott egy szúnyogcsípés. Még jó, hogy felépült.
Nem is rossz hónap ez a november. Már nincsenek szúnyogok.
 |
| Mark Twain: Kutyus és királyfi c. művéből ez a kutyus. |
 |
| Majd ha téli kabát és sapka. Képeslap. |
 |
| A klasszikus november. Képeslap. |
 |
| Könyvjelző egy németországi meseházzal. |
